A szerzőről
„De az ég szerelmére, ki, mégis ki csinálja ezt az oldalt?” – teheti fel magának az olvasó, ha tetszik neki az oldal, azért, ha nem, akkor meg azért. 🙂 Az alábbi pár sorban picit többet megtudhatnak a szerzőről azok, akiket ténylegesen érdekel, hogy ki áll a tartalmak mögött.
A száraz tények
A munkában
Negyvenes, konzervatív, közgazdász, projektmenedzser, marketing szakember, IT koordinátor, csapatvezető.
Bár tudok és szeretek egyedül dolgozni (talán ezt az Oldtech.hu maga is bizonyítja), a csapatmunka az, ahol igazán meg tudom valósítani önmagam. Szeretek kreatív csapatban dolgozni, a csapat munkáját koordinálni, és megteremteni azt a támogató légkört, amiben hitem szerint igazán ki tud teljesülni az ember.

Fiatal korom óta érdekel a szervezés, a döntéshozatal és az optimalizáció, a munkámban is ezek mozgatnak meg legjobban. A 21. század legnagyobb kihívásának a fenntarthatósági fordulatot látom, aminek része kell hogy legyen a digitalizáció, a megújuló energetika, az elektromobilizáció, az újrahasznosítás és számtalan egyéb terület radikális reformja. Abszolút vallom, hogy „a jövő vagy zöld lesz, vagy nem lesz”.
A szabadidőmben
Mi vagyok a szabadidőmben? Aviátor, búvár, hajós, sportoló és utazó. Környezetvédő. Humanista. Kalandor. Szeretek mindent, ami gyors, repül, fejre áll és veszélyes.




Érdekel a kultúra, a filmek, a politika, a történelem, a haditechnika. És persze a filozófia. De főleg a stratégia.
Kicsit sajnálom, hogy közel 40 évesen kezdek bele az önmegvalósítás ezen formájába, tíz évvel ezelőtt jobb lett volna, de jobb későn, mint soha. Mindig is határozott véleményem volt a világról, de csak most jutottam el oda, hogy már a baráti körömnél nagyobb társasággal is meg akarom osztani a számomra fontos dolgokat, még akkor is, ha azok szerteágazó, egymáshoz akár egyáltalán nem is kapcsolódó témák.
A középiskolás és egyetemi éveimben erőteljesen foglalkoztattak a számítógépes játékok, mára már szinte egyáltalán nem kötnek le, sokkal inkább érdekel a környezetvédelem, a társadalmi felelősségvállalás, a megújuló energetika és az elektrifikáció. Persze a kütyük és a sebesség iránti vonzalom még megmaradt.
A cél, avagy miért írok?
A blogom célja, hogy információkat adjak át, megosszam veletek a gondolataimat, a tapasztalataimat, az élményeimet. Híreket és teszteket szállítsak nektek. És remélem, miközben olvassátok, nem csak a kérdéseitekre kaptok választ, de szórakoztatnom is sikerül titeket.