Xiaomi Redmi Buds 3 Pro teszt – Ez, barátom, jó lesz
Manapság virágkorukat élik a különféle vezeték nélküli fülhallgatók, emiatt nehéz is eligazodni a kínálati sokaságban. Mai tesztalanyunk a Redmi buds 3 Pro, mely kedvező ára mellett ígér nekünk kellemes zenei élményt. Ma annak járunk utána, hogy az ígéret mennyire találkozik a valósággal.
Bevezetés, avagy a macskapokalipszis
A napikban hozzám került egy barátom Redmi buds 3 Pro TWS fülese, és miután kipróbáltam, erős késztetés éreztem, hogy írjak a kis kütyüről. Mostanra kb. 6 éve használok egy JBL T110BT vezeték nélküli fülhallgatót, ám tavaly a barátom macskája figyelmetlenségem okán megrágcsálta a fülest, emiatt a kemény, műanyag részek több helyen is megrepedtek. Mostanra eljutott oda, hogy a gombok is kipattantak a szétrepedt házból, így szép lassan esedékessé váli, hogy beszerezzek magamnak egy új fülest. Mivel nem akarok túl sokat költeni rá, inkább a paletta épeszűbb felén nézelődtem, és a 20-40 ezer forint körüli tartományban próbáltam, próbálnék találni egy számomra jó megoldást.

Bár nem vagyok audiophile, azért az mégis csak fontos számomra, hogy az adott fülesben legyen kellően sok mély (nagyon nem szeretem, ha nincs elég mély hangzás) és azért az egész szóljon tisztességesen, legyenek szépek a közép és magas tartományok is. Mikor meséltem a fülesem várható elhalálozásáról a barátomnak, ő mondta, hogy hát neki pont van egy ilyen fülese, és szerinte nagyon szépen szól. Eleinte nem nagyon akartam neki elhinni, de aztán kölcsönkéretem tőle a fülest és teszteltem.
Külső, kialakítás
A füles egy manapság oly népszerű szappan- avagy kavicsforma töltőtokban érkezik, mely lehet fekete, vagy világos. Nekem a feketéhez volt szerencsém. A tokon egy darab LED segít nekünk a töltöttség monitorozásában, kékesfehéren világít, ha a töltöttség megfelelő, pirosasan, ha már merül a tok. A manuális párosítás segítésére egy darab gombot találunk a készülék alja felé, de a legtöbb esetben nem lesz rá szükség. A Redmi buds 3 Pro tokjának legalján egy USB Type C csatlakozó található, ami jó hír, hiszen a szabvány egyre inkább terjed, így a tokot szinte bármely újabb telefontöltővel fel fogjuk tudni tölteni. A tok véletlenül kinyílni nem fog, mivel kellően erőse a mágnes, hogy ezt megakadályozza. A belső kialakítás nem teszi lehetővé, hogy rosszul tegyük vissza a fülhallgatókat, ellenben egy kis mágnes segít nekünk az egységek behelyezésében, így az egész nagyon könnyű, intuitív és gyors.

A Redmi buds 3 Pro két egysége meglehetősen jól néz ki, nem ormótlan, nem nagy sőt, kifejezetten ergonomikus a kialakítás. Három méretű gumiharang jár mellé, érdemes azt választanunk, amelyik a leginkább kitölti a fülünket, mivel így lehet jól átadni a mély hangokat. A fülbe helyezhető egységek könnyűek, darabjuk 4,9 gramm, így nem kényelmetlenek, nem húzzák az ember fejét, fülét, és nem nem is esnek ki az ember füléből, még futáskor sem, sőt, heves fejmozdulatoknál sem. Apropó futás, az egységek IPX4 szabványú védettséget kaptak, azaz izzadság és fröccsenés állóak, így sem az izzadság, sem pedig egy nagyobb eső nem fog bennük kárt tenni. Mindkét egység oldalán érintésérzékeny felület segít minket a vezérlésben, ez kellően jól teszi a dolgát, nem lesz vele gondunk. Mind a tok, mint az egységek anyaghasználata korrekt, semmiféle olcsóságot nem fogunk felfedezni rajtuk, mind kinézetre, mint érintésérzetre teljesen rendben van minden.
Funkciók
A Redmi buds 3 Pro tokját 3 óra alatt tudjuk feltölteni, az pedig 28 órányi zenelejátszáshoz lesz elegendő. Az egységek pedig kíméletes használat mellett 6 óra zenehallgatást tesznek lehetővé (és ezt az üzemidőt a valóságban is tudja hozni, nem csak egy random odaírt adat, mint sok más márka esetében), aktív zajszűrés és/vagy nagyobb hangerő esetén inkább 4 órás üzemidővel számolhatunk, így nagyjából kijön a matek, hogy a tok kb. 4 alkalommal tudja teljesen feltölteni a kis fülhallgatókat. Ha a fülesek kifogynak az energiából, a tokba visszatéve 10 perc alatt 1 órányi zenelejátszásra elegendő energiát tud magába szívni a két hangkeltő egység.

A tok egyébiránt vezeték nélkül is tölthető, ilyenkor nyilván több időt vesz igénybe a töltés. A Redmi buds 3 Pro képes egyszerre két készülékhez is kapcsolódni, így megoldható a zene és/vagy a hívások megosztása egy másik féllel.
A készülék 35 dB erejéig képes zajszűrést végezni, ami eléggé le tudja csillapítani a körülöttünk lévő világ zajait, ha éppen nyugalomra vágyunk. A Xiaomi amúgy rendkívül büszke a Redmi buds 3 Pro zajszűrő képességére.

A két-mikrofonos rendszer hatékonyan méri fel és semlegesíti a környezeti zajokat, mindezt 3 eltérő fokozatban, intenzitással, függően attól, mennyire zajos környezetben vagyunk. Ezzel ellentétes működés is megvalósítható, megoldható, hogy zenelejátszáskor „behalljuk” a külvilágot, ami lehetővé teszi, hogy zenehallgatás közben értelmesen tudjunk másokkal beszélni, de közlekedés közben is jól jöhet ez a funkció, hiszen így talán nehezebb figyelmetlenségből kilépni egy busz alá. Ki tudja, talán már életeke is mentett ez a funkció a nagyvilágban.

Xiaomi telefonnal azonnal párosul a Redmi Buds 3 Pro, és az összes funkció natívan elérhetővé válik egy gyárilag integrált felületről. Nem Xiaomi telefont használva a funkciók egy részéhez nem férünk hozzá azonnal, sőt, hivatalos PlayStore app sincs a füleshez, viszont egy külsős szoftver használatával a legtöbb probléma orvosolható. Szerintem ez elég nagy öngól, még ha nem is tragédia. Értem én, hogy a saját márkát előnyben kell részesíteni, de azért egy appot igazán írhattak volna hozzá. Mindenképpen elegánsabb lett volna. Az Apple-nek megy ez a fajta üzletpolitika, azt viszont megnézném, hogy a Xiaominál az ilyen húzások hozzák, vagy viszik a pénzt a nap végén. Valójában egész idáig ez az egyetlen negatívum, amit el tudok mondani a Redmi Buds 3 Pro-ról.
Hangminőség, használat
Én egy Galaxy S21-el párosítottam a Redmi Buds 3 Pro-t, és szerencsére minden ment, mint a karikacsapás. Amint kinyitottam a tokot, már fel is dobta az üzenetet az S21, hogy a Redmi Buds 3 Pro Bluetooth kapcsolatot szeretne létesíteni. Amint rányomtunk az engedélyezésre, a füles azonnal csatlakozott is. Semmiféle késlekedés, vacakolás, nyámnyilaság nem volt, csatlakozott, és már indulhatott is a zenelejátszás. Ennek szerintem így is kell lennie manapság. A rövidke tesz alatt amúgy szakadást, késést, laggolást, torzulást nem tapasztaltam, ismerősöm elmondása alapján hosszú távú használat mellett is sziklaszilárd a kis jószág.
Amint elkezdtem hallgatni a zenét, azonnal eléggé meglepődtem. Fel voltam készülve arra, hogy egy tompa, élettelen, mély hangokat mellőző, hangmassza fog fogadni, de egyáltalán nem így lett. A megszólaló hangok kellemesek voltak, kellően tiszták voltak a közepes és magas hangok, és még a mély hangok is kijutottak a fülesből. Elsőre pozitívan csalódtam. Picit jobban fókuszálva az is feltűnt, hogy pontosak a váltások, nincs torzítás, és alapvetően minden egészen a helyén volt.
Aztán persze, ahogy tovább hallgattam a zenéimet, kifejezetten figyelve a hangminőséget, jöttek az apróságok, amikbe azért bele tudtam kötni. Az első a mély volt. Bár egyáltalán nem gondolom, hogy kevés lenne benne a mély, valójában azért nem is tépi le az ember fejét. Valahol azon a határon mozog, ahol nekem már kezd jó lenni (még egyszer mondom, kifejezett basszus kedvelőként) de azért egy icipicit többet el tudtam volna viselni.

Aztán tovább hallgatva a zenéket, a kedvenc részeimet, a ritmus és hangszín váltásokat, rá kellett jönnöm, hogy egy picit, egy icipicit talán tényleg élettelen a füles. De egyébiránt a helyzet nem vészes. Élek a feltételezéssel, hogy bár egy leheletnyi visszalépés hangminőségben a JBL-emhez képest, simán benne van a pakliban, hogy pár nap alatt annyira megszoknám, hogy egyáltalán nem is zavarna már a dolog.
Ha valaki azt kérdezi tőlem, el tudok-e képzelni ennél jobb hangzásvilágot, simán azt mondom, hogy igen. Ha valaki azt kérdezi, hogy el tudok-e képzelni ennél jobb hangzásvilágot ennyi pénzért, azt kell mondjam, nem igazán. Sőt. Azt sem értem, hogy ennyiből hogyan sikerült ezt kihozni.
Összegzés
Adott tehát egy kényelmes, jó felépítésű, jő anyaghasználatú TWS füles, kellemes üzemidővel, stabil működéssel, sok – csak Xiaomi telefonra elérhető – funkcióval. A hangzásvilág kiváló, bár picit még lehetne jobb, de tény, hogy sokkal drágábban is volt már doglom rosszabb minőségű fülesekkel. A készülék eredetileg a 20 ezer forint fölötti ársávban mozgott, a barátom kereken 20 ezer forintért vette még, mára már 16-17 ezer forintért is be lehet szerezni.
Ha a hangminőség csak egy icipicit jobb lenne, és ha lenne hozzá egy dedikált app, amivel a teljes funkcionalitás elérhető lenne, mérlegelés nélkül leadnák rá egy rendelést, így viszont azt hiszem, még nézelődöm, és talán költök egy nagyon kicsit többet egy picit jobb hangzásvilágú fülesre.
Értékelés
Anyagminőség: 10/8 pont
Komfort: 10/9 pont
Funkciók: 10/8 vagy 10/2 pont függően attól, hogy Xiaomi telefonnal használjuk-e
Üzemidő: 10/7 pont
Hangminőség: 10/7 pont
Ár/érték arány: 10/8 pont