Mercedes Benz A180 automata teszt – Share Now
Kedvenc autómárkáim egyike a Mercedes, ez talán annak is köszönhető, hogy a fél gyerekkoromat a családi Merciben töltöttem. Igaz, nekünk szedánunk volt, így a kompakt autók sokáig nem is érdekeltek. Főleg a Mercedes A osztály. Aztán jött a W176, és ellopta a szívemet. Ezek után úgy éreztem, muszáj kipróbálom az új A osztályt egy A180…
Bevezetés
Az új Mercedes A180 napjaink egyik legjobb városi kisautója. Már önmagában a márka predesztinálja a sikerre, ugyanakkor a Mercedes ezúttal tényleg mindet megtette a siker érdekében.
A Mercedes sokak szemében mind a mai napig az etalon, még akkor is, ha a ’90-es évek vége, és 2000-es évek nem túl jól sikerültek a gyártónak. Nem annyira üzleti értelemben értem ezt, inkább presztízs szempontból és a főbb modellek körül kipattant botrányokra gondolok. Arra az időszakra, amikor a C osztályt (W203) gyorsabban rágta a rozsda, mint egér a sajtot, a (W220) S meg egy ronda szervizszökevény volt csupán. Az elmúlt évtizedben a gyártónak sikerült túllendülnie a nehézségeken, és a 2010-es években szépen összekapták magukat.
Igaz ez az A osztályra is. Nem tudom, ki hogy van vele, de Merci rajongóként az A osztály sokáig egy förtelem volt a szememben. Egy borzalmas, isten és a világ ellen elkövetett vétek. Nemcsak, hogy „sikeresen” mutatkozott be a világnak a rénszarvas teszten való borulással, nemcsak, hogy „méltatlanul” kicsi volt, de még a kinézetes is valami elképesztően nyomorék lett szerények. Szerintem vállalhatatlanul.


A második generációs W169 sem lett sokkal szebb, sem kívül, sem belül. Aztán 2013 környékén megjelent a 3. generációs W176, ami egész elviselhető formát kapott, ráadásul a belteret is sikerült értelmezhető színvonalra hozni. Jómagam ekkor tájt kezdtem érdeklődni a kisebb autók iránt, lévén belvárosi lakosként kezdtem felismerni, hogy hiába jó és kényelmes egy nagy, hosszú szedán, Budapest belvárosában sokkal praktikusabb egy kicsi autó. Azért az E46-tal sokszor volt szívás a parkolás, meg a forgolódás szűk helyeken, mélygarázsokban stb.
Amikor az ember kisebb autókra gondol, akkor egyből a Golf jut eszébe, mint a kategória királya, és akihez mindenki méri magát. Én valahogy sosem voltam oda a Golfért. Értem a rajongást, de engem valahogy sosem mozgatott meg a típus. Az évek során eljutottam a „sosem kéne Golftól” a „tulajdonképpen elfogadnámig”, de sosem csapott meg az a bizonyos „ez mindenképpen kell” érzés. Nem úgy, az A osztály esetében.
Külső
Mint említettem, az első két generáció abszolút tiltólistás volt, de a harmadig már az első megjelenésekor is tetszett, de mikor megláttam ez első A 45 AMG-t az utakon, akkor jött a szerelem. Aztán megjött a A 45 AMG facelift, ami a mai napig az egyik, ha nem A legszebb kompakt autó, amit valaha láttam, és a nyálcsorgatás a mai napig tart. Olyannyira, hogy mikor 2 éve eladtam az E46-ot, majdnem az lett a vége, hogy beültem egy W176-ba. Különösen díjaztam benne, hogy az ormánya nagyon hasonlított a C osztályra, a visszapillantóból simán össze lehetett keverni a két autót, valamin megvolt benne az az agresszivitás, ami miatt a belső sávban mindenki szükségét érezte, hogy lehúzódjon előle. Tudom, nem szép dolog ezt mondani, de én az ilyesmit szeretem.


No ez az az agresszivitás, ami – szerintem – az utód W177-es kódjelű A Mercedes-ből hiányzik. Külsőre keveset változott az új A osztály, de nem feltétlenül előnyére. Az új forma nem annyira dinamikus, a csíkszerű első lámpa valahogy nem passzol az autó gombóc mivoltához. Nem arról van amúgy szó, hogy csúnya lenne, inkább csak arról, hogy az áttervezett első lámpák kevéssé integránsak az autó egészével. Egyébiránt pár év alatt megszokjuk ezt is, biztosan, de az előd mégis csak jobb volt ebből a szempontból.
Oldalról nézve nekem az autó egy kicsit aránytalannak tűnik, bár számomra az összes kompakt aránytalannak hat, talán a Miniket leszámítva. Ami viszont egészen biztos, hogy az új első lámpák itt sincsenek túl jó hatással a kocsira, az előd innen nézve is szebb – vagy talán csak arányosabb – volt.

Hátulról semmi baj nincs a kocsival, a hátsó lámpák megnyúltak befelé, azon kívül túl sok változás nem történt a kocsin. Bár szerintem itt is jobban nézett ki a régi, itt nem érzem azt az óriási különbsége, amit az első lámpák esetében. Ha a kocsi hátuljára nézek, egy integráns egészet látok, szép, és jól áll a kocsinak az új lámpatest.

Egyébként azt hozzá kell tenni, hogy az új dizájn abból a szempontból csalóka, hogy valójában élőben jobban néz ki, mint képeken.
Akár mennyire is azt gondolom, hogy dizájn szempontjából a W177 visszalépés az elődjéhez képest, mindenképpen szerettem volna kipróbálni, hogy milyen lett az újdonság, és amikor megláttam, hogy a Share Now-nál bérlehető az új A180 osztály, úgy voltam vele, hogy akkor ideje kipróbálni.
A belső
Az ülések
Ahhoz képest, hogy autómegosztós kocsiról beszélünk, az A180 belső terében igen gazdag felszereltség, kényelem és főleg pazar látvány fogad minket.
Az ülések félbőr kialakításúak, a szélek vastagon bőrözöttek, középen szövet anyag gondoskodik a komfortérzetünkről. És ha már a komfortnál tartunk, az ülések nagyon kényelmesek (rövid távon biztosan) a megszokott állítási lehetőségeken kívül állíthatjuk még az ülés dőlésszögét és a combtámaszt is.
Ha beállítottuk a megfelelő üléspozíciót és a tükröket, már mehetett is a menet. A kocsi gombnyomásra indul, az A180 motorja nagyon kellemes duruzsolással kel életre. Reflexből a középkonzolon keresem a váltót, majd egy tizedmásodperccel később leesik, hogy nem ott lesz, hanem a kormányon. Hiába na, rég ültem már Meredesben. A kormányváltó amúgy elsőre mindig fura, de fél perc alatt meg lehet szokni, és nagyon szerethető. Sajnos aznap eléggé kevés időm volt a tesztre, csak egy gyors kört gurultam a kocsival, és fotózni sem nagyon maradt időm, így a hátsó részleg vizsgálata is elmaradt.

Az A180 klíma légbeömlői külsőre gyönyörűek, szerintem az összes valaha készült légbeömlő közül mesze ezek a turbina szerű műalkotások a legszebbek. A körülöttük lévő minimális zongoralakk nem zavaró. Senki nem szereit a zongoralakkos felületeket, én magam se, de ez még bőven tolerálható. A műszerfala utasoldalát domináló karbon minta nagyon feldobja az utasteret, én imádtam.
A középkonzol
A kényelmes középső könyöktámasz kis tenyér pihentető párnácskába végződik, amin kényelmesen nyugtathatjuk megfáradt kezünket, miközben mutatóujjunkkal a tapipadon navigálunk. Nagyon kényelmes, de használata inkább csak álló helyzetben javasolt.

A tapipadot és az őt körülvevő gombokat ismételten zongoralakk veszi körbe, itt már jóval kevésbé tolerálom, hamarabb maszatos és poros lesz, mint a légbeömlők körüli kis rész. A tapipad előtt két pohártartó, semmi extra, teszik a dolgukat. A kesztyűtartó se nem nagy, se nem bélelt, túlzottan nagyra sem nyílik, de azért használható, itt azért végezhettek volna egy kicsit jobb munkát a mérnökök, de azért a helyez nem vészes.

A kormány
Az A180 kormánya a mostanában standard Merci kormány, 3 küllős, bőr, középen a csillag, 9 és 3 óránál ujjpihentetők, és a hüvelykujjunknál 187 ezer darab kapcsoló, érintőfelület, miegymás.

Amúgy ne értsen félre senki, én imádom a multikormányt, de itt már szerintem kontraproduktívvá vált a dolog, és főleg az érintőgombok miatt. Amúgy bizonyára mindent meg lehet szokni, gondolom ezt is, de azért nekem menet közben sikerült ezt-azt akaratlanul is állítgatni.
A műszerfal
Az új A180 műszerfala a mai igényeknek megfelelően digitális. Sokan nem szeretik az ilyen kialakítást, és a hagyományos, analóg műszereket preferálják, de valójában ez a réteg egyre kisebb. Én magam is abszolút kijelző párti vagyok, azzal a kitétellel, hogy ha már kijelző, akkor legyen minden körülmények között látható, legyen jó a felbontása, és legyen szép a rajta futó animáció. Ezzel a Merciben egyáltalán nem volt gond, egyedül a tolatókamera képével nem voltam nagyon kibékülve, de igazából az is bőven vállalható volt.

Itt említeném még meg, hogy az A180 hangrendszere igazán kiváló, a Hi-Fi nagyon szépen szól, kristály tiszta, nagyon szépek a magas hangok, és kellően sok a mély, az egész nagyon precíz, dinamikus, igazából azt gondolom, ennél jobb egy kocsiba nem kell. A Hi-Fi vezérelhető a műszerfalról, de a kormányról is akár.
Vezetési élmény
Motor, váltó, dinamika
Nagyon jó autó az A180, és ez az állítás a vezetési élményre is igaz. Az automata váltó az esetek nagy többségében csendben teszi a dolgát, néha – de tényleg csak néha – picit lassan reagál az eseményekre (igaz, én semmiféle sport módot nem eszközöltem rajta), ugyanakkor bármikor belenyúlhatunk kézzel, hiszen váltófüleket is kapunk. Bevallom én ezeket nem próbáltam ki, a rendelkezésemre álló kevés idő miatt, szimplán csak hagytam dolgozni a gépet, és igazából nem bántam meg. Nyugis, városi közlekedés során nagyon kellemes útitárs a 7G-DCT hét fokozatú duplakuplungos váltó. Finoman, lágyan vált, nem rántja meg az autót, tulajdonképpen észrevétlenül teszi a dolgát, csak abból tudjuk, hogy létezik, hogy halljuk a motor fordulatszámának változását, mikor elváltja a fokozatot.
És ha már motor. Az A180 tökéletesen elég mindennapi városi közlekedésre, de nem fogja letépni a fejünket a gyorsulás, ha odalépünk neki. Egy markánsabb gyorsításra előbb egy kicsit elgondolkodik a váltó, majd visszagangol párat, és megindul. Megindul, megindul, érezhetően jön is a sebesség, ne azért a fejünket nem fogja beleverni az üléstámlába. Ami amúgy lássuk be nem is feltétlen baj. Az is hozzátartozik persze, hogy – bérelt kocsi lévén – nem tetem se sport módba, és nem is padlóztam le, lévén nem igazán illendő, ezekre a kocsikra vigyázni kell. De azért ahol egy elektromos autó már csapkodja a fejedet a támlába, ott az A180 csak korrekt módon tempót nyer. Nem rossz amúgy, szimplán csak nem sportautó, de ez senki nem is várhatja el tőle. Nem az a liga.
Futómű
Én mindig is nagyon kényes voltam az autók futóművére, hiszen igazi hajómozgásos Merciken nőttem fel, gyakorlatilag ehhez mérek mindent. És igen, egy A180 nem lesz egy S osztály, de még egy E sem, ellenben a kis kompakt alatt igazán kiváló futómű dolgozik. Kategóriájának egyik legjobbja. A nagyobb kátyúkat, ha ki nem is vasalja, de méltósággal tűri őket, dolgozik a futómű, a lengéscsillapító csillapít, az autó nem fog felpattanni, a futómű nem akar majd kiszakadni, mint egy Swiftben, hanem kellemes, mély, nem túl hangos, nem zavaró puffanással veszi az akadályt, és már tovább is gurultunk. Mindeközben a kaszni nem nyüszörög, semmi nem zörög, csörög. Kellemes. Azt kell mondjam, tetszik. Azt gondolom, hogy aki egy A180-nal koptatja Budapest útjait, kevéssé lesz frusztrált ember, mint aki mondjuk egy Rio-val vagy Swift-tel.
Összefoglalás
Bár nagyon rövidre sikerült az utam az A180-nal, túl sok rosszat nem tudok róla mondani, jó viszont annál jobban. Az autó kényelmes, a Share Now-s verziók kellően jól felextrázottak, a kocsi praktikus, elől nagyon tágas, – szerintem hátul is el lehet férni, bár nem próbáltam – a csomagtartó is élhető. Beülve a minőségérzet dominál, minden ott van, ahol lennie kell, semmi sem silány, nincs rossz szájízünk semmitől, élmény beülni a kocsiba. A kialakítás, még ha nem is a prémium, de azért magasan az átlag felett áll. Az autó érezteti az emberrel, hogy jó helyre érkezett, és mindezt még azelőtt, hogy akár csak a motort beindította volna. Ha az a kérdés, hogy van-e ennél feljebb, a válasz az, hogy nyilván. Ott az C az E az S, és akkor még csak márkánk belül mondtam pár opciót, direkt nem említve a G szériát. Viszont, ha az a kérdés, hogy városi kisautó van-e ennél jobb… nehéz kérdés, és erre talán már mernék nemmel felelni. Mert ott a Golf, ami azért annyira nem prémium, ott a BMW 1 vagy az Audi A3, amikkel szerintem nagyjából pariban van, és minden más már inkább lefelé van ettől a szinttől. Ami meg feljebb, az már kategóriáját tekintve is egy másik osztály lesz. Összességében elmondható tehát, hogy – legalábbis rövid távokon – rendkívül kényelmes az A osztály, jól felszerelt, kellően dinamikus, ugyanakkor nem fog minket megölni és a kutakon sem válik az ellenségünkké.
Engem kellően meggyőzött ahhoz, hogy mindképpen kipróbáljam egyszer hosszabb távra, sőt, egy napon talán haza is viszek egyet saját autónak, mert a kényelem és prémium életérzés mellé még praktikus és kompakt méreteinek hála belváros kompatibilis.