Telekommunikáció

Samsung DEX – képes kiváltani egy PC-t?

A Samsung jó ideje úgy aposztrofálja a DEX-et, mintegy alternatívát a számítógépek, laptopok használatára. 2022. nyarán magam is nekiduráltam magam (részben kényszerből) hogy teszteljem. Be kell vallanom, volt egy elég negatív prekoncepcióm a dologgal kapcsolatban. Egész egyszerűen nem bíztam a technológiában. Vajon a tesztelés után megváltozott a véleményem? Vajon ezt a cikket már a telefonomon…

Bevezetés

Samsung DEX. Egy fogalom, amivel sokáig nem igazán törődtem. Aztán jött 2022. és az európai energetikai válság. Az év közepén, mikor az európai energiaárak elkezdtek nagyon elszállni, és arról volt szó, hogy aki kicsúszik a rezsicsökkentés által biztosított átlagfogyasztási keretből, az a korábbi ár tízszeresét is fizetheti az energia áráért, mindenki pánikba esett, bevallom én magam is elkezdtem vizsgálni milyen módon lehetne spórolni. A PC-m lekapcsolása logikusnak tűnt, mivel viszonylag energiaéhes jószág, alternatívaként megjelent a laptop, mint helyettesítő, sőt, abban az időben még azon is gondolkoztam, hogy a telefonomon fogok dolgozni, a DEX felületen.

Fekete Samsung telefon DEX kapcsolattal
Ha a szép új világ PC nélkül érkezik, akkor én az oldtech-re szavazok…

Korábban még sosem próbálgattam a DEX-et, egész egyszerűen nem hittem benne. Oké, lehet, hogy volt pár alkalom, mikor pár percet foglalkoztam vele, de komolyabb időt korábban még nem töltöttem el vele. Ezúttal azonban úgy voltam vele, lehet rákényszerülök a használatára, ezért végre nekiduráltam magam a komolyabb tesztelésre.

Samsung DEX a tesztpadon

Először is szereznem kellett egy USB-C-s dokkolót, amin van HDMI kimenet és pár USB-s aljzat. Egy számtech boltban vettem egy dokkolót 15 ezer forintért, és otthon nekiláttam széttúrni a gépemet, és a monitoromat összedrótozni a Samsung Galaxy S21-et. Megvallom én nem igazán szeretek a kábelekkel vesződni, de most nem volt más választásom. Amint végre minden kábel a helyére került, izzítottam is a telómat. Az S21-et rádugtam a dokkoló USB-C-s aljára, és láss csodát, máris megjelent a monitoron a DEX logó, majd némi töltögetést követően ott is voltam a főképernyőn. Egy Windows asztal szerű képződmény fogad minket, és elsőre nem is rossz az élmény.

Gyorsan kipróbáltam a Word, Excel és egyéb fontos programokat, és egész jól működött minden. Aztán elkezdtem netezni, és jöttek a problémák. Az oldalak valamiért lassan töltöttek be, amit eredetileg annak tulajdonítottam, hogy a szobámban nem túl acélos a Wi-Fi. Az asztali gépemet LAN kábellel használom, a dokkolóban viszont nem volt LAN csatlakozó (vehettem volna olyat, de lényegesen drágább lett volna), így maradt az, hogy kilőttem a Wi-Fi-t és mobilnetről próbáltam netezni. Az élmény hasonló volt, mint korábban. Némely oldal gyorsan betöltött, némely viszont igen csak lassan. A helyzet még rosszabbra fordult, mikor több weboldalt próbáltam egyszerre megnyitni. Az asztali gépem böngészési sebességéhez képest nagyban csökkent a sebesség, gyakorlatilag az összes oldal lényegesen lassabban töltött be, a munkafolyamatok így lassultak. Olyan oldal is volt, ami nem, vagy nem jól töltődött be.

Samsung tablet DEX módban monitorra kapcsolva
Az elképzelés szép, a végeredmény kissé vérszegény

Már önmagában az is idegesítő, mikor az ember megszokott egy általános sebességet, és abból komoly mértékben lejjebb kell adnia. De ha még csak ennyi problémám akadt volna, azt még el is tudtam volna fogadni. A következő komolyabb problémám a stabilitással volt. Többször előfordult, hogy egy képernyő lezárást követően nem tudtam újra elővarázsolni a DEX felületet, egyszerűen a telefon nem érzékelte a monitort. Ilyenkor általában a telefon újraindítása volt a megoldás, ami szintén elég idegőrlő dolog, és komoly időveszteség. Percekről beszélünk, per alaklom.

Egy-két napig próbáltam ebben a kicsit (vagy nagyon) lassú, kicsit instabil környezetben dolgozni, de végül az idegrendszerem feladta a küzdelmet, és be kellet látnom, hogy a DEX – legalábbis az én általam összeállított setup-ban – nem képes kiváltani még egy 6-8 éves laptopot sem, pláne nem egy komolyabb asztali PC-t. A teljes alaposság megkövetelné, hogy kipróbáljam az S21-et egy másik dokkolóval, leginkább egy olyannal, amin van LAN csatlakozó, de valahogy nem akaródzott kiadnom 30+ ezer forintot egy ilyen dokkolóért, így a második esély ezúttal nem adatik meg a kis S21-nek.

Összefoglalás

Ha össze akarnám foglalni a DEX-szel eltöltött két napomat, azt mondanám, hogy elvileg jó, gyakorlatilag még nagyon gyerekcipőben jár a dolog. Mert bárt jó az ötlet, és a kivitelezés is egész kellemes – már amikor működik – de valahogy az egészen érezni, hogy még rengeteget kell fejlődnie. A sebességnek és a stabilitásnak alapnak kéne lennie egy munkakörnyezetbe szánt eszköz esetében. Ha pedig azzal a feltevéssel élünk, hogy a dokkolóm volt a szűk keresztmetszet, akkor vissza is pattintanám a labdát a Samsungnak azzal, hogy akkor áruljon Ő egy DEX csomagot, olyan hardverrel, ami képes kiaknázni a DEX-ben rejlő lehetőségeket.